Emlékszel még, hogy milyen érzés volt gyerekként bűvésztrükköket nézni? Vagy hogy milyen volt rácsodálkozni olyan dolgokra, melyeknek a működése ma már teljesen hétköznapi a számodra? Ha igen, akkor van érzéked a varázslathoz. De nem kell gyereknek lenned ahhoz, hogy érdekeljen a mágia, hiszen az ismeretlen iránti kíváncsiság mindenkiben ott rejtőzik.
Legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, egyszerre keressük a számunkra megmagyarázhatatlan dolgok racionális okát, valamint reméljük, hogy valójában valami földön túli varázslat húzódik a háttérben. Ezért olyan népszerűek a bűvészek, és ezért is szeretjük annyira a fantasy filmeket, illetve regényeket. A megmagyarázhatatlan egész egyszerűen mindig érdekesebb, mint a megmagyarázható, ráadásul a fantázia világa végtelen mennyiségű lehetőség felé nyitja ki a kreativitásunkat.
A valóság sok tekintetben igen unalmas és repetitív, amelyben nap nap után ugyanazokon a teendőkön kell végigmennünk. Mindennek megvan a maga logikája és oka, azonban néha szeretnénk kiszakadni a mókuskerékből. Éppen ezért, bár a világ tudományos leírása is elkápráztatóan kreatív folyamat, a kikapcsolódáshoz valami olyan kell, amit nem szükséges feladatokba rendezni. A varázslat éppen ilyen: egyszerűen megtörténik, és ezerféleképpen is megtörténhet, különösebb ok nélkül. A varázslat birodalmában bárki válhat hőssé, és bárki olyan kalandokat élhet át, amilyeneket a való életben nem, ezért nem is csoda, ha mindannyian egy kicsit a mágia világába vágyunk.
Persze, varázslat alatt nem csak a könyvek és filmek világát érthetjük, hiszen konyhaművészet terén is határtalan fantáziára van szükség. Ki ne kapta volna már magát azon, hogy két naponta ugyanazokat az unalmas ételeket készíti, vagy hogy minden héten ugyanazt a gyorséttermi menüt választja? Az étkezés terén szükség van a változatosságra, és ez nem csak a test, de a szellem szempontjából is igen fontos.
Szeretnéd feleleveníteni magadban a varázslat iránt vágyódó gyereket? Esetleg csak megtörnéd a hétköznapok rutinját, és elrepülnél kedvenc fantasy történeteid birodalmába? A The Magic étlapját úgy állítottuk össze, hogy a boszorkányság és a varázstudományok rajongói egyaránt megtalálhassák a nekik való, mágikus receptek alapján készült fogásokat. Ne feledd, a legtöbbször zsúfolásig tele vagyunk varázstanoncokkal, ezért jó, ha időben asztalt foglalsz. Gyere el barátaiddal, hiszen titeket is vár a The Magic tematikus étterem Budapesten!